Segíts magadon!
A Magyarok Szövetsége a KoronaNet Kft.-vel és a Hetedik Kft.-vel azon dolgozik, hogy a családi kasszákban 5-50 ezer forintig több maradjon havonta!
MENÜ

Meghívó a Szövetkezeti Hitelintézet tagjai közé

SzLenke, 2009, december 18 - 16:09

     A nyugati, vagy fejlett jelzőkkel illetett világ bankjai, pénzügyi intézményei komoly bajban vannak. Több száz éves, fényes üzletmenet közeleg a végéhez, mert a pénzvilág egyre inkább szól a pénzről és egyre kevésbé a világról.

     Mi arra szövetkezünk, hogy az általunk kezelt, forgatott pénz a körülöttünk levő közösség, gazdaság, társadalom egészséges működését segítse. Ebben a körben figyelemmel kísérik a hitelt felvevők sorsának alakulását, tanácsokkal segítik a nehézségek megoldását, a szerződéses feltételek kiegyensúlyozottak, azok a bank által egyoldalúan nem módosíthatóak, a tisztességnek értéke van, az adott szó kötelez.

     E közösségi bank termékei, szerződései átlagember, átlagos vállalkozás számára felfoghatóak lesznek, az ésszerűségen és a méltányosságon alapulnak.

     A banki tevékenységnek hitelszövetkezetünkben is ára van, de törekszünk a méltányos árra, amely biztosítja a működés és fejlesztés költségeit a tartalékolás terheit, a kockázat megosztását és a tisztességes nyereséget.

1. Küldetés
     Az alapító közösségnek és a környezetükben élő embereknek hosszú távú fennmaradását és harmonikus működését szolgáló pénzintézet létrehozása és működtetése.

2. Működési Alapelvek
a. Biztonságos, stabil működés
b. Takarékos gazdálkodás
c. Átláthatóság a működésben a finanszírozásra, hitelkihelyezésekre és a belső működési költségekre vonatkozóan
d. Érthető és követhető konstrukciók a betétesek és hitelt felvevők számára
e. Visszahívható tisztségviselők vezetők
f. Közösségileg hasznos projektek kiemelt kezelése
g. Társadalmat bomlasztó tevékenységek elkerülése
h. Pénzügyi képzés, tanácsadás a bank ügyfelei számára
i. Ne húzzon hasznot, ha abból másnak kára van
j. Érdekközösség megvalósítása tulajdonosok és hitelezettek között
k. Közösségi tulajdonlás és felügyelet
l. A közösségek érdekét szolgálja, nem egy szűk befektetői kör profitját
m. Képzett alkalmazottak és megbízottak, hogy az alapelvek a működés minden területén érvényesüljenek
n. Gyermek- és családbarát munkahely létrehozása

3. Célunk:
     Legfontosabb célunk egy működő, stabil, megbízható pénzintézet létrehozása.
     A 2010-es évben ehhez elsődleges feladatunk a működési feltételek megteremtése és a fennmaradáshoz szükséges létszámú ügyfélkör meg-szerzése, további energiáinkat az országos hálózat szervezésére fordítjuk.
     A következő, 2011. évben kiteljesítjük országos ügynökhálózatunkat, így takarékosan működő, az egész országot lefedő pénzintézetté válunk.

4. A hitelszövetkezet tevékenysége
     A hitelszövetkezet elsősorban betétgyűjtéssel, hitelkihelyezéssel, számlavezetéssel foglalkozik. A továbbiakban elképzelhető, hogy tevékenységét csereklubok belső forgalmának vezetésére, helyi pénzek kibocsátásra illetve elszámolására, kezelésére, pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására is kiterjeszti. A hitelszövetkezetben a banktitok kereteinek betartása mellett átlátható módon zajlanak a folyamatok a betétesek, ügyfelek és hitelt felvevők számára. A megszokottól eltérő minőségű és hangulatú ügyfélkapcsolatokat tart fenn, nem bürokratikus, a lehető legszerényebb megjelenésű.

5. A hitelszövetkezet szervezete
     A hitelintézet szövetkezeti tulajdonláson alapul, az egy részjegy - egy szavazat elve itt is érvényesül. A tisztségviselőket meghatározott időtartamra választják, elmozdíthatóak. A hitelszövetkezet a lehető legkisebb létszámmal fog működni, nagy szerepük lesz a pénzügyi tanácsadóknak, és a laptopos fiókokat működtető ügynökhálózat tagjainak.

     A bank dolgozói folyamatos képzéseken vesznek részt, hogy azonos elvi megfontolásból adhassanak válaszokat a felmerülő kérdésekre. A banknál etikai felügyelő tanács fog működni, amely vétójoggal elemzi a vezetés, a működés döntéseit, tapasztalatait, és azokat folyamatosan összeveti az alapelvekkel, célokkal, a küldetéssel.

Kérjük, az alábbi adatlap kitöltésével és leadásával még decemberben csatlakozzon kezdeményezésünkhöz, hogy még Ön is részese lehessen a jövő új bankjának építésében!

Információ:
Szentesi Tamás
30/977-7078

 

 

 

Munkatársakat keresünk!

SzLenke, 2010, január 3 - 14:39

     Legyen az elsők közt az első, igazán hazai, országos hitelszövetkezet munkatársai sorában! Újonnan alapítandó Hitelszövetkezetünk hálózatába megbízott munkatársakat keresünk!

     Közös célunk, hogy a Hitelszövetkezet egésze hosszú távon, megbízhatóan, emberközeli módon szolgáltatva éljen és növekedjen, munkatársaink tartós, és céljaiban valamint tevékenységében büszkén vállalható munkahelyet találhassanak, a környezetünkben pedig egyre több igazi értékteremtő kezdeményezés valósulhasson meg.

A megbízottak feladata:
- közreműködés szövetkezeti tagok szervezésében
- ügyfélkapcsolatok kialakítása és ápolása
- a szokásos pénzintézeti munkatársi feladatok elvégzése (tanácsadás, szerződéskötés, ügyletgondozás, banki tevékenységek segítése stb.)

Elvárásaink:
- személyes érdekeltség a közös sikerben
- alapelveink megértése és elfogadása
- lojalitás
- ismeret a helyi közösségről
- pénzügyi termékeink megismerése

     A leendő megbízottak a Hitelszövetkezet azon tagjai közül kerülhetnek ki, akik tisztességes mértékű vagyoni hozzájárulásuk révén maguk is érdekeltek a sikerben. A jelentkezés, képzés és vizsgák után leendő munkatársainknak a szokásos pénzintézeti szervezési és ügyintézési tevékenységeket kell ellátniuk – nem szokásos módon. Megbízottaink a helyben lakókkal és a helyi vállalkozásokkal keresik és tartják a kapcsolatot, intézik a mindennapos pénzügyeket.

Amit kínálunk:
    
A megbízottak számára teljes körű pénzintézeti hátteret és folyamatos képzést biztosítunk.

     Megbízottaink készpénz-kezelést nem végeznek, így speciális pénztárosi ismeretek nem szükségesek a munkakör ellátásához, az ezzel járó felelősséget nem, viszont a célok és az ügyfelek képviseletét vállalni kell.

     Leendő munkatársaink elkötelezett hozzáállással, tisztességes, becsületes munkával, önálló, rugalmas időbeosztással biztos és kiszámítható jövedelemre számíthatnak hitelszövetkezetünknél.

     Mi segítünk önnek – ön segítsen a saját környezetén!

Jelentkezés és bővebb információ:
Fülöp Zoltán
+36 20 551 0331

 

 

 

Szövetkezeteinkről Veszprémben

SzLenke, 2010, január 27 - 23:13

     Barátias légkörben zajlott Veszprémben 2010. január 26-án este az Arany Korona Szövetkezet és a Szövetkezeti Hitelintézet bemutatkozó fóruma.

     A 36 fős, zömében környékbeli őstermelők, gazdálkodók, vállalkozók, valamint a Magyarok Szövetsége tagjai alkotta hallgatóságnak Ubornyák László elnök ismertette az Arany Korona Szövetkezet céljait, tervezett működési rendszerét, eddig elért eredményeit és a megvalósításra váró feladatokat.

     Ezt követően Szentesi Tamás a Pénzügyi Tagozat vezetője tartott rövid, figyelemfelkeltő tájékoztatást a Szövetkezeti Hitelintézet működéséről.

     A nagy érdeklődést tanúsító, aktív hallgatóság számos kérdést intézett mindkét előadó felé, akik igyekeztek kielégítő, aggályokat eloszlató válaszokat adni minden problémakörre.

     A fórumot – hagyományos módon – közös éneklés, majd kötetlen beszélgetés zárta.

     Az Arany Korona Szövetkezet Veszprém megyei szerveződésének folytatása 2010. február 2-án 18 órakor lesz. Helye: Veszprém, Rákóczi utca 8. tetőtéri iroda. Ide minden régi és új érdeklődőt szeretettel várunk.

Az Arany Korona Szövetkezetről az akszov@gmail.com e-mail címen lehet kérdéseket feltenni.

Magyarok Szövetsége Veszprém megyei közössége

 

 

Korona Hitelszövetkezet

SzLenke, 2010, március 10 - 21:21

     A Magyarok Szövetségét 2008 őszén azért hoztuk létre, mert mindannyiunk számára világossá vált, hogy senki nem képviseli az érdekeinket, ha magunk nem teszünk semmit magunkért, a bajban elveszünk. A kialakult világválság különösen súlyosan érintett minket, nem véletlenül. Akkor mindannyian éreztük és tudtuk, mekkora bajban vagyunk. Ugyanakkor ez mindnyájunkat tettekre sarkallt. Ezrek áldozták idejüket és erejüket a Szövetség szervezésére, valamint a Nemzeti Érdek Programjának megalkotására. Bármerre jártunk, mindenhol tenni akaró emberekkel találkoztunk.

     Így volt ez akkor is, amikor egy saját pénzintézet alapításáról kezdtünk beszélni. Bármerre jártunk, mindenkit az izgatott talán a legjobban, hogy mikor lehet már csatlakozni. Tudtuk és nem titkoltuk, hogy ez a pénzintézet lesz talán a legnagyobb vállalása a Szövetségnek, hosszú és göröngyös út vezet el a célig. De úgy tűnt mindenki számára egyértelmű, hogy jövőnk szempontjából döntő jelentőségű a nemzetet, és ezen belül kiemelten a nemzeti gazdaságot segítő pénzintézet létrehozása. Az érdeklődés, a türelmetlen várakozás mindvégig megmaradt.

     Ugyanakkor ma, amikor már 3 hónapja nyitva áll a lehetőség a csatlakozásra, azt látjuk, hogy az eddig befutott regisztrációk száma messze elmarad a szóbeli nyilatkozatok alapján várt mennyiségtől.

     Tudjuk, hogy időközben a válság tünetei nagyobbrészt elmúltak. A sajtó már nem szembesít minket nap, mint nap az otthonunkat, a munkahelyünket, a megélhetésünket fenyegető veszélyekkel.     

 

     Ez sokakban azt az érzést kelthette, hogy már nem a pénzintézet a legfontosabb feladat, már nem biztos, hogy érdemes ezért 50.000,- forintot áldozni.

     Pedig a veszélyek nem múltak el! Csak időt nyertünk, amiért hálásak lehetünk Istennek, de nem eshetünk az alkalom elmulasztásának bűnébe. És az 50.000,- forint nem áldozat, hanem befektetés az egyik legjobb nemzeti ügybe, ami ma támogatható, mégpedig úgy, hogy a befektető valóban pénzt kereshet vele.

     Tapasztaljuk, hogy számosan vannak köztünk, akik változatlanul azt mondják, hogy fennáll a belépési szándékuk, csak még nem regisztráltak. Majd ha lesz az alakuló közgyűlés, akkor ők is jönnek, és jegyzik az 50.000,- forintnyi részjegyet.

     Csakhogy két hiba van ebben a hozzáállásban. Az egyik, hogy ha nem regisztrál, nem látjuk a szándékot és a jegyzésre tervezett összeget, így nem tudhatjuk, hogy mivel tervezhetünk, illetve, hogy mikor hívhatjuk össze az alakuló közgyűlést. A másik hiba pedig az, hogy meghívót a közgyűlésre csak annak tudunk küldeni, akiről már tudunk, így aki nem regisztrált, az kimarad az alapítás lehetőségéből.

     További tapasztalatunk, hogy sokaknak határozott elképzeléseik vannak a majdani pénzintézet jellemzőit illetően, mely elképzeléseikből semmiben sem kívánnak engedni. És ha valami nem tetszik, nem kérdeznek, hanem ultimátumot nyújtanak be, jobb esetben számon kérnek. Pl. a tőkebefizetésre megadott letéti számlát a számlatulajdonos ügyvédi iroda évekkel ezelőtt az egyik kereskedelmi banknál nyitotta meg. Volt, aki közölte, hogy nem erről volt szó, ő így visszavonja a csatlakozási szándékát, mert ő nem hajlandó azt a bankot tovább gazdagítani. Azt nem gondolta végig, hogy így viszont egy olyan vállalkozást akadályoz, amelyik a kulcsa lehetne annak, hogy az a bank elveszítse a jelenlegi erejét a magyar piacon.

     Hasonló ellenállást váltott ki többekből az a gondolat, hogy amennyiben nem gyűlik össze belátható időn belül elegendő tőke a pénzintézetre, úgy nagybefektetői körből vonjuk be a hiányzó összeget. Amellett, hogy ezzel mi is csak második lehetőségként számoltunk - a döntés szövetségeseink elkötelezettségén múlik -, e megoldás is kellőképpen indokolható és biztonságát illetően igazolható.

     Arra kérünk mindenkit, hogy bízzon annyira a Magyarok Szövetségében, hogy a Szövetségen belül a pénzintézet előkészítésével megbízottakban se kételkedjen, legalábbis elhamarkodottan.

     Sajnos a mai magyarországi valóság alapján érthetőnek kell tekintenünk az általános bizalmatlanságot. Azt azonban már nehezebb elfogadni, amikor emberek azzal állnak elő, hogy azért nekik nem érdemes bankot váltani, hogy a betéti kamatok és a hitelkamatok csak egy kicsit legyenek kedvezőbbek, mint a jelenlegi bankjuknál. Sőt, ők akkor hajlandóak csatlakozni, ha megígérjük, hogy az 50.000,- forintjukért jól érzékelhetően kedvezőbb kamatokat számolunk el. Tudjuk, nem gonosz önzésről van szó, csak a mai hatalom olyan gondolat panelokkal tömi folyamatosan a fejünket, amik akadályozzák, hogy összefüggéseiben közelítsünk a kérdésekhez. Amikor e kérdés kapcsán valaki csak a kamatokra összpontosít, nyilvánvaló, hogy közben elfelejtette, hogy egyébként nemzeti ügyről, ezen belül a személyes jövőjéről dönt, beleértve a gyermekei és unokái jövőjét is. Arra kérünk mindenkit, hogy amikor a csatlakozásról dönt, soha ne ragadjon ki egy-egy elemet, mindig összefüggéseiben vizsgálja a kérdést, és aszerint döntsön.

     Az általunk kialakítandó pénzintézetet nemzeti ügynek tekintjük, ugyanakkor nem feledkezünk el arról, hogy üzleti vállalkozásról beszélünk. Üzleti vállalkozás pedig csak abban az esetben számíthat tartós sikerre, ha minden érintett úgy érzi, megéri benne részt venni.

     Éppen ezért senkitől nem kérünk a szó szűkebb értelmében véve anyagi áldozatot, az a célunk, hogy minden részjegy jegyzésre fordított forint később jó befektetésként kerüljön elkönyvelésre. Ez minden üzleti vállalkozással szemben jogos elvárása a befektetői körnek. A bajok szokásosan abból erednek, hogy szűk befektetői körök érdekei érvényesülnek az üzletben. Ennek elkerülésére az egyetlen lehetőség és biztosíték a széles közösségi alapokon kialakított befektetői kör, melynek leghitelesebb jogi kerete a szövetkezeti társulás.

      Meggyőződésünk, hogy pénzintézetünk akkor válhat valóban nemzeti üggyé és sikertörténetté, ha nagyszámú, és a közgyűlésben aktívan résztvevő tulajdonosi kört sikerül kialakítani.

Tisztelettel:

Szentesi Tamás és az előkészítők
(MSz Elnökség támogatásával)

 

 

 

Pénzintézet – magyar érdek

SzLenke, 2010, május 18 - 19:12

     Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy hosszú előkészületi munkák után 2010. április 30-án sikerült megalapítani és engedélyeztetni egy pénzintézeti rendszer első alapelemeként a Korona-Hitel Szövetkezetet. A szövetkezet jogerős cégbírósági bejegyzése megtörtént, a tagság tőkejegyzése már folyamatban van, az induló tagsági kör kialakításának jegyzési határideje várhatóan május 31-én zárul.

     A Magyarok Szövetsége 2009. tavaszán, a Nemzeti Érdek Programja Pénzügyi Fejezetének kidolgozása során jutott arra a megállapításra, hogy a hazai pénzintézeti rendszer nem képviseli a magyar érdeket. Sőt, mintha valamiféle újgyarmatosító erők hadseregeként viselne háborút a hazai gazdaság és az egész magyar társadalom ellen. Hatásában már nem csak kártékony, de kifejezetten és súlyosan romboló, a hazai vállalkozói kör és lakosság jelentős hányadát alapjaiban fenyegető szereplővé vált.

     Tudjuk, hogy e vonásai nemzetközi viszonylatban is általánosan jellemzőek. Azonban Magyarországon a cinkos és áruló kormányzat miatt amúgy is rendkívül sérülékeny gazdaság, valamint a 97%-os külföldi tulajdonosi túlsúly miatt a romboló hatás különösen erősen érvényesül.

     Fenti megállapítások alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a magyarságnak elemi érdeke olyan pénzintézetek létrehozatala, melyek fő célja a hazai ügyfélkör érdekeinek legmegfelelőbb tevékenység kifejtése. Tervünk helyességének visszaigazolását láthatjuk abban, hogy nyilvánosságra kerülése óta egyre több felől hallani különböző közszereplő körökből, hogy céljuk a „magyar bank” megalapítása. Bár a hangoztatott szándékok hitelessége nem egy esetben kérdőjelesnek tűnik, mi üdvözlünk minden jó szándékú kezdeményezést, sosem törekedtünk kizárólagosságra, és elsőségünk bizonyítása sem döntő fontosságú számunkra.

     Ugyanakkor e cél teljesülésének csak egyik alappillére a hazai tulajdonlás, a másik alappillér a minél szélesebb körű közösségi tulajdonszerkezet kialakítása. Közösségi tulajdonlás megnyilvánulhat állami, vagy önkormányzati tulajdonláson keresztül is – elutasítjuk „az állam csak rossz gazda lehet” kezdetű hamis szólamokat – az emberek és vállalkozásaik közvetlen közösségi tulajdonlásának legmegfelelőbb formája a szövetkezet. Ezért kezdettől szövetkezetben gondolkodtunk, másfelől reméljük és képviseljük az állam ismételt és fokozott szerepvállalásának szükségességét a hazai pénzpiacon.

     A pénzintézet szervezésének szándékát kezdetektől nagy várakozás övezte, bár az is előre látható volt, hogy vállalkozásunkkal göröngyös útra lépünk. Azonban más dolog számítani a buktatókra általában, és megint más a megkezdett úton az újabb és újabb buktatókkal szembenézni és azokat leküzdeni. 2009. októberében láttunk neki a tényleges szervező és előkészítő munkának, azóta számos lehetőséget vizsgáltunk meg, több vonatkozásban kellett belátnunk, hogy tévesen ítéltünk meg lehetőségeket, helyzeteket, embereket, és többször voltunk kénytelenek mások ártó tevékenysége miatt átalakítani már kidolgozott megoldásokat. Ugyanakkor a csúszások és változtatások ellenére és mellett sikerült kialakítani a legfontosabb alapokat mind a szükséges létszám és tőke, mind pedig a szellemi tartalom tekintetében.

     Így jutottunk el munkánk első nagy szakaszának végére, amikor is az ígéret beváltásaként 2010. április 30-án megalapítottuk egy pénzintézeti rendszer első alapelemeként a Korona-Hitel Szövetkezetet. Ez esetben az elnevezésben a „Hitel” szó nem az ismert pénzintézeti tevékenységre, hanem a tulajdonosi kör szándékainak hitelességére utal.

     A Korona-Hitel Szövetkezet feladata a csatlakozó tagság, egyben ügyfélkör, illetve az ezen kör által megjelenített tőke összegyűjtése és különböző pénzintézeti vállalkozásokba való befektetése, ilyen társaságok alapítása, illetve már meglévő pénzintézetekbe az érdekérvényesítést biztosító képviselők küldése. A szövetkezet jogerős cégbírósági bejegyzése megtörtént, a tagság tőkejegyzése már folyamatban van, az induló tagsági kör kialakításának jegyzési határideje várhatóan május 31-én zárul. Az induló kör jegyzésének zárását követően újragondoljuk a későbbiekben csatlakozó tagság feltételrendszerét.

     A Korona-Hitel Szövetkezet székhelye: 1153 Budapest, Pázmány Péter út 29-33.; e-mail címe: info@koronahitel.hu

 

 

 

Megalakult a Korona Net

SzLenke, 2010, július 18 - 20:58

     Megalakult a Korona csoport új tagja a Korona Net Kft, amely képviseleti rendszerén keresztül pénzügyi tanácsadással foglalkozik. Az ország egész területén folytat pénzügyi kérdésekkel kapcsolatos tanácsadást díjmentesen.

     A cég a Korona-Hitel Szövetkezettel közösen vesz részt a Magyarok Országos Gyűlésén, és ismerteti a korszerű pénzügyi gondolkodás kialakításáról vallott nézeteit. Akik a társasággal befektetési, hitel esetleg biztosítási ügyekben fel kívánják venni a kapcsolatot, azok a koronanet@magyararchiv.hu  címen jelezhetnek. A kérdéseiket a probléma felvetés, mail cím, lakcím, telefonszám megjelölésével tegyék, hogy a leggyorsabban a területen lévő kolléga reagálhasson.

Szarvas Béla
Korona Net Kft

 

 

 

Tájékoztató a Korona Pénzügyi Vállalkozásokról

Sz Lenke, 2010, július 18 - 21:08

     A Magyarok Szövetsége által kezdeményezett, szövetkezeti elven működő pénzintézet igénye válaszként fogalmazódott meg a rendszerváltás után kialakult gazdasági rendszerrel szemben megfogalmazódott súlyos kérdésekre.

     A gazdasági rendszer egyik legfontosabb alrendszere a pénzügyi rendszer, aminek lényeges szereplői a pénzügyi intézmények, bankok, takarékszövetkezetek, hitelszövetkezetek. A magyar tulajdon ezekben az intézményekben egyre kisebb, a helyben élők, azaz a nemzeti érdek képviselete elenyésző. A helyben élők érdekeinek, illetve az össznemzeti érdek érvényesítésének figyelmen kívül hagyása ebben a szektorban mind a betét- és forrásgyűjtési, mind a gyűjtött források felhasználási gyakorlatában, és különösen a hitelezési elveken érhető tetten. A forrásgyűjtési szándék erős, számtalan bank, valamint egyéb pénzintézet küzd a betétesek kegyeiért, kit magasabb kamattal, kit a fiók közelségével, kit pedig a reklámszakma szokásos érzelmi befolyásolásos trükkjeivel csábítva az ügyfelek közé. A betétek és más módon gyűjtött források felhasználásáról már egyik sem beszél. A betét átalakul valamelyik multinacionális cég hitelévé, vagy magyar állampapírrá, egy biztos, bármelyik lesz belőle, így sem közvetlenül, sem közvetve nem hasznosul a helyben működő gazdaságban, a pénz eltűnik a helyi vállalkozások elől.

     A közösségi célok érvényesülését, vagyis az egyének, illetve a kis és közepes vállalkozások izmosodását, erősödését, de sokszor még túlélését is akadályozza, nehezíti ez a helyzet. A vállalkozások egyre erőtlenebbek, míg előrejelzések szerint a kényszervállalkozások 70%-a megy tönkre 3 éven belül, mert hitelt nem kapnak. A nemzeti érdeket képviselő, egyfajta tömegmozgalommá válásban gondolkodó pénzintézet nincs a jelenlegi piacon. A közösség érdeke, hogy alapvető szükségleteit termékben és szolgáltatásban helyben állítsák elő igazolt, ellenőrizhető körülmények között. Ezzel a fogyasztó munkahelyet teremthet Magyarországon, nem pedig Kínában vagy Indiában, és adott esetben egészséges terméket fogyaszthat. A termék előállítója jövedelemhez jut, a közösség számára hasznos terméket készít, ahelyett, hogy valamelyik nagyáruház polcfeltöltőjeként dioxinos tejport rakna ki a nagyérdeműnek, vagy lejárt szavatosságú árut címkézne át a külföldi tulajdonosok nagyobb profitja érdekében.

     A jelenlegi banki betétes a kapott kamatért cserébe drágítja a saját életét és csökkenti szomszédjai, gyerekei, unokái lehetőségeit a szülőföldjén. A hitelt felvevő magánemberek szembesülhetnek a devizahitelesek problémáival, míg vállalkozói hitelt csak igen kevesen kaphatnak, azok is gyakran csak kapcsolati tőkéjük, vagy más ügyeskedés árán. A többség többszörös fedezet mellett sem kaphat hitelt, ezzel lemarad a külföldi beszállítókkal szemben. Ezekre a problémákra válaszul született a szövetkezeti elvű pénzintézeti kezdeményezés.

A pénzintézet:
     Olyan pénzügyi intézményrendszert hozunk létre, amelyik a helyi, nemzeti érdeket felismerő és alkalmazó emberek gyűjtőhelye.
     Szövetkezeti alapon hozzuk létre, egy tag egy szavazat elven. Így mindenkinek az érdeke és véleménye megjelenhet, ugyanakkor tagjaink valódi tulajdonosként vehetnek részt a munkában. Törvényesen, az engedélyezési eljárás betartásával és a működési szabályoknak eleget téve kívánunk működni. Fontos számunkra, hogy a közösségtől gyűjtött betétek a közösségi érdekek figyelembevételével kerüljenek kihelyezésre.

     Nem tervezünk nagy fiókhálózatú pénzintézetet, mozgó bankképviselőink útján kívánunk kialakítani olcsóbb és áttekinthetőbb rendszert az ügyfelek számára. A megbízottak személyükkel és személyiségükkel folyamatosan jelenítik meg a pénzintézetet környezetük számára, emberi arcot mutatva és képviselve.

A működésben napi szinten szem előtt tartjuk a meghirdetett elveket, ezt az Etikai Tanácsadó Testület az Igazgatóságtól függetlenül is figyelemmel kíséri és a tagságnak erről rendszeresen beszámol.

Felépítés:
     Célunk közösségünk részére teljes körű pénzpiaci szolgáltatási kiszolgálást biztosítani, mely cél több, különböző feladatú vállalkozás létrehozatalát igényli. Ezért első lépésként 2010. április 30-án megalapítottuk a Korona-Hitel Szövetkezetet, melynek feladata alapító, vállalkozó közösségünk kialakítása, közösségünk tagjainak és tőkéjének összegyűjtése, valamint az összegyűjtött erőforrások célfeladatokhoz rendelése, például különböző pénzügyi vállalkozások alapítása. A Korona-Hitel Szövetkezet nem pénzintézeti jogú vállalkozás, nevében a „hitel” szó a tulajdonosi kör szándékainak hitelességére utal. A jogi rendezést követően kezdődött a tagság szélesebb körében a csatlakozó jegyzési folyamat, melynek első szakaszát július 6-án lezártuk. Az ebben az időszakban csatlakozott tagságot alapító tagságként kezeljük. Természetesen további tagok csatlakozási lehetősége megmaradt, a csatlakozás lehetőségét hosszú távon tervezzük fenntartani.

     A Korona-Hitel Szövetkezet által elsőként megalapításra kerülő pénzügyi vállalkozás a Korona Net Kft., mely széleskörű megbízotti hálózattal pénzintézeti képviseletet lát el a Korona Csoport stratégiai partnerei képviseletében, mintegy azok mozgó fiókhálózatát kialakítva. Az így kialakuló pénzintézeti rendszer kevés bankfiókkal, központi adminisztrációval és széles körű intelligens hálózattal (megbízottak) jön létre. A Korona Net Kft különböző pénzügyi termékekről ad tanácsot, úgy hogy összeveti a hasonló termékek teljes palettáját és így lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy rosszízű befolyásolástól mentesen, jó döntéseket hozhassanak. Minden család számára segít felmérni jövedelmei és kiadásai valós helyzetét, így könnyebbé válik a reális jövő-kép kialakítása. A képviselők folyamatos képzésével elérjük, hogy tanácsadóink környezetükben a legkorszerűbb szolgáltatásokat is ügyfeleik rendelkezésére bocsáthassák.

     A csoport bővítése folyamatos, a piaci igények és felkészültségünk alapján további lépésként a vállalkozások számára akarunk speciális szolgáltatásokat nyújtani, továbbá a befektetések kezelésének szándékozunk új formákat találni.

Szolgáltatások:
     Fő szolgáltatások a szokásos banki, pénzügyi alapszolgáltatások, a számlavezetés (átutalásokkal és számlafizetésekkel), a betétgyűjtés, és a hitelnyújtás. Minden szolgáltatást a lehető legmagasabb technikai támogatással és legkorszerűbb banki szolgáltatásokkal teszünk elérhetővé.
     A szolgáltatásokat nem ismerőknek és technika kezelésében járatlanoknak a megbízottak nyújtanak segítséget. Természetesen bankkártya rendszerhez való csatlakozás lehetőségét is biztosítjuk mind magán-személyek, mind vállalkozások kiszolgálására.

Számlavezetés:
     Magánszemélyek, diákok, vállalkozások, intézmények és önkormányzatok számára is biztosítunk számlavezetést, forintban és devizában egyaránt.
A fenti körben minden esetben biztosítjuk a számlavezetéshez, pénzforgalomhoz kapcsolódó speciális szolgáltatások elérhetőségét, például rendszeres átutalások és közüzemi díjak fizetése magánszemélyeknek, diákhitel lebonyolítás diákoknak, alszámlakezelés vállalkozásoknak, kincstári kapcsolatok intézményeknek, stb.
A számlavezetési szolgáltatások díjait a legkorszerűbb technikai támogató háttér segít alacsonyan tartani.

Betétgyűjtés:
     A betétgyűjtés valamennyi pénzintézet alaptevékenysége, a lakosság megtakarításaiért éles verseny zajlik, sokszor áttekinthetetlen és megalapozatlan ajánlatokkal. Az biztosan elmondható, hogy a betétre fizetett kamatot minden esetben a piac diktálja. Mivel az kínálja a legmagasabb kamatot, aki bajban van, mi a különböző akcióktól függetlenül egyfajta közepet célzunk meg. A lejárati instrumentumok a másnál megszokottak szerint alakulnak.
     A betétgyűjtés újabb formái közül a tartós betéti számla azonnal, a tartós befektetési számla valamivel később válik elérhetővé.

     A további megtakarítási és öngondoskodási formák (ingatlan befektetési alap, kockázati tőkebefektetési alap, egészségbiztosítási pénztár, nyugdíjpénztár) megvalósítására további vállalkozásokat hozunk létre az indulás utáni lehető legrövidebb időn belül.

Hitelezés:
     Ma Magyarországon a legnagyobb probléma a hitelezéssel van, így ezen a területen kívánunk jelentős változást elérni.
     A hitel azt teszi lehetővé, hogy valami időben hamarabb kerüljön megvalósításra, mintha arra takarékossággal teremtenénk meg a forrást. Így ez önmagában sem nem jó, sem nem rossz, a problémák akkor vannak, ha a hitel teljesen hiányzik vagy korlátlanul áll rendelkezésre.
     Ennek megfelelően megalapozott hitelezési gyakorlatot kívánunk biztosítani, olyan tevékenységek, feladatok megvalósítása érdekében, melyek növelik a jövedelemtermelő képességet, tartósan javítják az életminőséget, vagy rövid távú anyagi nehézség áthidalására szolgálnak.

     Kerülni kívánjuk a hitelt felvevők túlterhelését, azaz a hitel kihelyezésekor a hitel törlesztőjének jövedelmére, törlesztési lehetőségeire leszünk elsődlegesen figyelemmel.

     Magánszemélyek részére teljes hitelezési spektrumot kívánunk nyújtani azzal a megkötéssel, hogy közvetlen fogyasztási hiteleket csak indokolt esetben, jó törlesztési esélyek mellett támogatunk. Induláskor folyószámlahitelt és személyi kölcsönt kívánunk nyújtani, ezt követően tervezzük a jelzáloghitelezés felfutását.

     Vállalkozások részére forgóeszközhitelt, folyószámlahitelt és fejlesztési hitelek elérését kívánjuk nyújtani, szintén fokozatos felfutás mellett.

     Önkormányzatok, civil szervezetek, intézmények részére is nyújtjuk mindezen szolgáltatásokat, esetleges pályázati önerő hitelek biztosításával.

     A hitelezésnél új szemléletet kívánunk meghonosítani. A többszörös ingatlanfedezetek a bankok számára sem jelentenek igazi fedezetet, csak arra alkalmasak, hogy az ügyfelektől el lehessen venni, majd a bank köré csoportosuló kapcsolati háló és többszörös áttételek szövevényében a piaci ár 30-60%-án eltüntetni. Ezzel szemben a jövedelemre alapozott törlesztési képesség vizsgálata és a kezességvállalás rendszerének kiteljesítése áll hitelezésünk középpontjában. Példaképpen egy termelő esetében valamely megbízható kereskedőház bevonása a termékértékesítésbe csökkenti a hitelezés kockázatát, és növeli a hitelfelvevő boldogulásának esélyeit.

     Fejlesztési projektek, projektfinanszírozás esetén a külföldi tapasztalatok arra inspirálnak, hogy építési munkáknál, uniós vagy egyéb fejlesztési projektek megvalósításánál célszerű a fejlesztő, pályázó szervezet megerősítése szakirányú tapasztalattal rendelkező tanácsadókkal. Vállalkozásainkban kialakítjuk azt a megbízható szakértői hálózatot (projekt menedzserek, EU szakértők, mű-szaki ellenőrök, stb.) mely tagjainak piacismerete és szakmai műveltsége optimalizálja a projekt megvalósítás költségeit, segíti a megfelelő adminisztrációt, és lehetővé teszi az elszámolásokat. Mellette nincs lehetőség a túlzott költségemelkedésre, ami veszélyeztetné a hitelfelvevő projektjének sikerét. Ez a segítő közreműködő a projekt összköltségében semleges, mert a megtakarítások fedezik költségeit, azonban alkalmazása a hitelezés biztonságát jelentősen növeli.

Forrásközvetítés:
     Számos feladathoz nem elegendő stratégiai partnereink forrásképessége. Különösen igaz ez a projektfinanszírozásra, ahol már egy kisebb EU projekt volumene is meghaladhatja a közvetlen kihelyezési képességet. Ilyen esetekben finanszírozási konzorcium szervezése után a forrást biztosító partner részére elvégezzük a hitelvizsgálatot és megszervezzük a kihelyezést.

Megbízottak:
    
Egyelőre stratégiai partnerünk további fiókok, országos fiókhálózat létrehozását nem tervezi, a minél nagyobb elérhetőség érdekében – stratégiai partnerségi megállapodás alapján – a Korona Net Kft. szervezetében erős megbízotti hálózatot hozunk létre. A megbízotti hálózat építésekor is fokozatosságot, stabilitást, a pénzintézet és a résztvevők biztos jövőjét tekintjük fő szempontnak.
     Budapest kivételével a területi elvet érvényesítjük, azaz egy adott területen csupán egy megbízott dolgozhat.

     A megbízottnak feladata, hogy erős személyes kapcsolatok építése mellett a gyakori találkozást is biztosítsa ügyfeleivel.
     A központ erős számítástechnikai háttérrel biztosítja a banküzem működését.
     A megbízottak laptoppal és jó minőségű szkennerrel rendelkeznek, hogy mindenféle ügykezelés továbbítására alkalmasak legyenek. A megbízottak nyitnak számlát, közvetítik a betétlekötési termékeket, és visszaigazolás után fogadnak be hitelkérelmet.
     A taglétszám növekedésének függvénye az esetleges fiókhálózati fejlesztés lehetősége.

     A megbízottak díjazása az általuk gondozott ügyfélszámmal, az ügyfelek kérésére elvégzett műveletekkel, valamint a felépített állománnyal és annak minőségével lesz arányos. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az évek óta általánosan szokásos „szerzési” díjazással szemben a hangsúlyt az állományfüggő díjazásra helyezzük megbízottaink jövedelme vonatkozásában. Ez felépülési, növekedési időszakban kevéssé előnyös, azonban a normál, beállt időszakban vagy esetleg csökkenés (pl. válság) idején kiszámítható jövedelmi pályát teremt.

Ügyfélkör:
     A nemzetben és helyi érdekben gondolkodók, politikai hovatartozástól függetlenül. Ennek alapja a család, nagycsalád, rokoni, baráti közösségek. Olyan magánszemélyek, helyben élő és helyben dolgozó vállalkozók, szabadidős vagy egyéb közösségek, akik tudatosan próbálják megélni napjainkat. Ez a tudatos hozzáállás lehet környezettudatos, hagyományőrző, lokálpatrióta, a közös nevező az élhető környezet megteremtése és megőrzése, az önmaguk és a közösség iránti felelősség.
     A kezdeményezés a Magyarok Országos Gyűlése látogatói köréből (kb. 250.000 ember) érkezett, de a rokoni, baráti kapcsolati körrel együtt jelentős, akár 1,5 milliónyi emberre is tekinthetünk, mint elsődlegesen megcélozható ügyfélkörre.

     Gyakran felmerült kérdésként a határok menti magyarlakta területek bevonása. Ez növekedésfüggő, hogyan lesz megoldható, várhatóan az első év végén tudunk visszatérni a kérdésre.

Növekedési tervek:

     Terveink szerint a működés első 12 hónapjában el kívánjuk érni a legalább 6.000 ügyfelet az optimálisnak tekinthető 25-30%-os vállalkozói, intézményi ügyfél aránnyal. A kihelyezések a gyűjtött tőkének és az ügyfélszámnak megfelelően nőhetnek, egészséges ütemben.

Előnyök:
1. A sok pénzintézet közé miért kell még egy?

1. 1.A közösség, a nemzet számára hasznos tevékenységet végez
1.2. a bankok üzletpolitikája a tulajdonosok érdekeit, vagy a profitot szolgálja
1.3. a takarékszövetkezetek, akik többségi hazai tulajdonban vannak üzleti vagy személyi korlátok miatt a jegybankot, vagy valamelyik nagybankot finanszírozzák
Ha mást nem legalább azt elmondhatja a tulajdonos, hogy olyan vállalkozásban vesz részt, amelyik a közösség hasznára dolgozik kompromisszumok nélkül.

2. Miért a szövetkezeti elv?
2.1. A szövetkezet az együttműködésre képes közösségek meglévő anyagi és társadalmi erő-forrásait mobilizálja a tagok érdekében.
2.2. A szövetkezetnél egy ember egy szavazat, ez lehetővé teszi, hogy a különböző érdekek megjelenjenek, és megnehezíti az esetleges ellenséges kivásárlást.
2.3. Többezres tagságnál pedig ez a kivásárlási lehetőség nagyon megnehezül, gyakorlatilag meg is szűnik. Százezres tagság esetén pedig a szövetkezet Magyarországon meghatározó tényezővé válhat, további növekedésnél pedig hatása a Kárpát-medence egészére is kiterjedhet.

3. Miért csak egy, vagy kevés fiók?
3.1 Olcsó szervezet: E fiók(ok) szokásos bankfiókos felépítésű, és felszereltségű (pénztár, ügy-intézők a termék struktúra szerint).
3.2 A lehető legszűkebb központi adminisztráció (adminisztratív vezető, főkönyvelő, a többiek külső szakértők) nem igényel hatalmas székházat. A központ adja a számítástechnikai hátteret, a különböző termékeket és azok értékesítési modelljét.
3.3 Az megbízotti hálózat növekedése és zökkenőmentes kiszolgálása lehet, hogy megköveteli még néhány koordinációs iroda rendszerbe kapcsolását

4. Olcsóbbak lehetnek-e a termékek?
4.1A banküzem költségeinek alacsonyan tartásával elért megtakarítást továbbadjuk az ügyfeleknek.

5. Milyen ügyintézésre számíthatunk?
5.1Rugalmas, emberközpontú ügyintézés: Nem kell a bankfiókot keresni, hiszen az internet-bankolás miatt mindenki saját magának intézi a számlájával kapcsolatos ügyeket, átutalás, betétlekötés belső levelezés. Amihez segítség kell ahhoz elég lesz hívni a megbízottat, hogy orvosolja a problémát. Nincs sorszám és várakozás.

6. Mennyire lesz jövedelmező itt tulajdonosnak lenni?
6.1 Üzleti év végén a tagok döntik el, hogy a megtermelt nyereségből mennyit fordítanak fejlesztésre, és mennyit osztanak ki részesedésként. A tervek szerint az első néhány évben a nyereséget vissza kívánjuk forgatni a növekedésbe. A tagok nem kézbe kapják a nyereséget, hanem vagyonértékük növekszik. Igény esetén a részjegy eladható, így az elért vagyonnövekedést pénzzé lehet tenni.

 

Szavazás

Már nagyon hiányzott egy ilyen szellemiségű oldal!
nem
igen
Asztali nézet